Otthonunk egymásba kapcsolódó terekből áll, amelyek csak arra várnak, hogy megtöltsük őket színekkel és élettel. Ha megállunk a térben, amibe színeket kívánunk álmodni, próbáljunk ne színekben, hanem hangulatokban gondolkodni! Milyen hangulatot sugalljon nekünk az előszobánk, a dolgozószobánk vagy a hálószobánk – nyugalomra, élénkítésre vagy minimalista háttérre vágyunk?
Milyen színt válasszunk?
A minket körülvevő színek nagy hatással vannak hangulatunkra, közérzetünkre. A zöldek köztudottan üdeséget, frissességet „sugároznak”, a halvány szürkés-kékekkel növelhetők a terek, felfelé világosítva szabadabb érzések válthatók ki. Az élénk, intenzív színek serkentőleg hatnak, így például a vöröset jellemzően inspiratív környezet kialakítására, irodai „brainstorming” terek, szórakozóhelyek színezésekor alkalmazzák – kisebb felületen használva azonban rendkívül hatásosan dobhatunk fel egy lakószobát vagy nappali helyiséget is.
Selection színkártya – a harmonikus választás
A hangulatunkhoz passzoló szín, illetve színek kiválasztása nem könnyű feladat, ráadásul a számítógépek, tabletek és egyéb eszközök csak korlátozott segítséget nyújthatnak. A képernyőn megjelenő szín ugyanis szinte semmit nem árul el arról, hogy hogyan fog ugyanez a szín mutatni a falunkon. Ezért a színválasztás elengedhetetlen eszköze a beltéri színeket tartalmazó Selection színkártya, melynek segítségével a színt a maga valójában láthatjuk és különböző fényviszonyok között – napfényben, árnyékban, szórt fényben stb. – is szemügyre vehetjük.
A Selection már nevével is jelzi, hogy több és más, mint egy a piacon található sok-sok színkártya közül. Nem pusztán színekből, hanem Line és Selection néven színtartományokból és színválogatásokból épül fel, melyek számos, színdinamikai alapokon összehangolt négyes színsort tartalmaznak. Így a helységeinkbe megálmodott, összeillő színkombinációk lakberendezői vagy belsőépítészi tapasztalat nélkül is kiválaszthatók.
Line színtartományok
A Line tartományokban egy alapszínre épülő színharmóniák kialakításához használható négyszínű színsorokat ajánlunk (melyek természetesen szabadon kombinálhatóak és cserélhetőek), például:
- EARTH line – a föld színei
- RUSTY line – vöröses árnyalatok
- BLUE line – kékség
- GREEN line – minden, ami zöld
Kiegészítő színválogatások: Cream és Intense
A Line színtartományok színsorait a Cream és Intense színválogatások teszik teljessé, amelyekből a színlapok jobb alsó sarkában található színezet kód alapján az egyes színtartományokkal harmonizáló, elsősorban kiegészítőként ajánlott négyes színsorok választhatók.
Az így felépülő Selection színsorokat kiegészítő Rock válogatásba a szürke huszonnégy árnyalatát gyűjtöttük. Kizárólag ezekből is modern, minimalista belsőket alakíthatunk ki, és mivel minden Line színtartományokhoz ajánlunk Rock színsort, a szürke válogatás ugyanígy felhasználható a színkártya valamennyi színsorának kiegészítésére.
A Cream és Intense válogatások az egyes színtartományok szélsőséges, végletes színeit tartalmazzák:
- a Cream a leghalványabb, pasztell színeket, melyeket fehér falak helyett, vagy azok kiegészítéseként alkalmazva nyugodt, visszafogott hangulatok hozhatók létre
- míg az Intense a legélénkebb árnyalatokat – ezek nagyobb felületeken kifejezetten harsány, intenzív hatást váltanak ki, ezért elsősorban díszítésre, vagy kisebb falfelületeken, lakószobák konyhák vagy étkezők bátrabb színezésére ajánljuk